Orwell blogol
Mint ahogy arról már hírt adtam magamnál, egy külön blogban szeretnénk Orwell naplójának magyar változatát az érdeklődők elé tárni, tanulságul, érdekességül, szórakozásképp. Nos, az a blog ezen a címen lesz elérhető.
Bizonyos okok miatt (idő- és nethiány leginkább), csak most jutottam odáig, hogy a már meglévő bejegyzéseket kitegyem, amik persze időmanipuláción fognak átesni, azaz olyan dátum alatt jelennek meg, ahogy az az eredeti honlapon is megjelent.
Kérem, hogy akinek esetleg kedve van segíteni a fordításban, jelentkezzen, illetőleg ha hibát találtok, szóljatok, hogy javíthassam. Köszönöm.
És akkor most, csiribi-csiribá, ez a bejegyzés kelt augusztus 8-án.
Aki másképp tudja, kérem hallgasson.
You can leave a response, or trackback from your own site.
Hálaisten vagy, sayed, ezzel a húzásoddal. De fasza.
Ha adol nekem adminjogokat, javítgathatok, egyszerűbb lenne úgy, mint állandóan mélezni.
Péter, adtam neked adminjogot, naná és köszi!
Hű, de király! Első körben a kígyósat kiegészítettem az idézettel, amit kihagytál, de majd ha lesz több időm meg több netem, meg pláne több netidőm, majd még fésülgetek rajta, és a napokban megemlítem a sztárüjformában is, hogy minél többen tudomást szerezzenek erről a blogról, mert fasza.
Szuper, köszi! Gondolkoztam rajta, hogy mit tegyek vele, de a II. Richárd nincs meg nekem, Shakespearet meg azért nem fordítok.
Köszi!!!
Jaja, még annyi, hogy előbb hadd érjem utol a postokban a dátumot, utána terjesszük majd inkább.
Oké. Majszoljál, hogy mikor induljon a tőlem megszokott brutálpromó.